Egyszer régen, amikor még télen hullott a hó, élt a tengeren túl egy fotográfus. Ezt az embert annyira elbűvölte a hópihék egyedi szerkezetének, és illékony létüknek bája, hogy meg akarta örökíteni csillogó szépségüket, mielőtt beleolvadnak a feledésbe. Annyira megszállott volt, hogy már csak úgy hívták a Hópihefényképész.
Aztán egy hideg téli napon, amikor leghosszabb a sötétség, havazni kezdett. A Hópihefényképész fogta a felszerelését, és már ment is ki a kavargó hóesésbe, a táncoló kristályok közé, hívták a fehéren szikrázó dombok.
Aztán megfagyott.
Hogy ez a rövid mese szomorú, vagy morbid, azt döntse el Hans Christian Andersen, viszont igaz történeten alapul. Nézd:
http://maimanohaz.blog.hu/2013/01/15/wilson_snowflake_bentley_hopehelyfotoi
http://maimanohaz.blog.hu/2012/01/15/a_vilag_legelso_hopehelyfotosa
Makacsul várom a havat.
___________________________________
___________________________________
Csoki is került az ablakba és szaloncukor.
Ettetek már Fradi szaloncukrot?
Nagyon jó. Retró zselés, és a csokoládé bevonat alatt van még valami citrom ízű cukor réteg.
Hajrá Fraaadi!
______________________________________
A kínai vegyesbe vett a Tesóm gyufát.
Tetszik, ilyen magyar találmányok vannak rajta.
Lehet gyűjteni és gyújtani.
Végre, ez egy jó blog írás volt, nem csak dió :-)
VálaszTörlés