2017. március 28., kedd

Torta vagy valami hasonló

Tesóm szülinapjára bénáznom kellett egy tortát.
A "Csúnya, de finom" szlogen remekül illik erre a kalapizére.


A 2013-as próbálkozás: Fatörzs kukaccal

A 2009-es marcipánszörny: Csokisárba ragadt busz

Azért nem adom fel. Jövőre is kell torta.

2017. március 27., hétfő

Rügy, barka, bibe, szirom és a többiek

Jó nézni, ahogy kicsomagolja magát a ragacsos rügyből a levélke, ami nagyobb lesz nemsokára, mint a fejem és már látom a gesztenye virágát is, csak még mütyürű.
A barkák meg csüngenek, libegnek, lobognak, a virágok illatoznak, a porzók poroznak, én meg nemsokára tüsszögni fogok.

2017. március 26., vasárnap

Budaörsi repülőtér


Valakinek tán nem nagy szám, ha a levegőben szálldos, de nekem (földhözragadt léleknek) kivételes lehetőség adódott, hogy egy kis sétarepülést tegyek Budaörs és Buda felett. (Én voltam hátul az ellensúly :)



Indulás!












 Mikor megláttam a Dunát, na akkor kezdtem rosszul lenni ahogy rákanyarodtunk. Néztem körbe, merre is a hányós stanicli. De aztán nem lett baj és repültünk tova.


Süti volt a pilótánk:

Nagyon tetszett ez az utazás. Villámlátogatás egy másik világba. Más látószög, fura elrugaszkodás. De azért megkönnyebbültem mikor kipréseltem magam apró repülőnk ajtaján, és a zanyaföldön voltam ismét.

Utána még körbenéztünk a reptéren.



A főépület a szívembe lopta magát (Bahaus, ipari műemlék).
Sőt a lelkes irányítószemélyzet mesélt nekünk pár érdekességet és történetet.







Találtam pár régi fotót a fogadócsarnokról és a még ép épületről:



2017. március 19., vasárnap

Fiókba ragadt rajzok

Mikor diótinta főzésével kísérleteztem, akkor firkáltam ezt a két próbarajzot, és utána a fiókba süllyesztettem. Most megtaláltam, meglepődtem: na. Tovább színeztem: na.

Városon kívül

Indiánnyár

2017. március 5., vasárnap

Arany János

A vasárnapi verselő is a 200 éves Arany Jánosra emlékezik, akit még a walesiek is díszpolgárrá avattak (posztomusz) Montgomery városában:
http://ujszo.com/online/kultura/2017/03/04/arany-janos-diszpolgar-lett-a-walesi-montgomeryben
Ha a Kaláka énekli, a dallam már lüktet is az ereidben, és minden szó bevésődik a szívedbe. Ja, és ez azon a lemezen van, amit a Radnóti színházba vettek fel, és mi is ott voltunk a Tesómmal. (Hű be rég volt)

Arany János: A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! Valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehelet megszegik. -
Ajtó megöl fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! Lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifjú bárd.

„Ah! Lágyan kél az esti szél 
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hívatlanul
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:

„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegül,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy: éljen Eduárd.

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.