2016. december 30., péntek

Visszanéző: December (Rúnanapló)

A hónapok kövei (http://foltkutatok.blogspot.hu/2016/01/honapok-kovei-runanaplo.html)
decemberben boldogtalanságtól óvtak.




A boldogtalanság elmaradt, de tény, hogy így hó végén megsuhintott a csalódottság, és párszor felkaptam a vizet. A sebeket kenegetem empátiával, és gúnnyal, a haragot meg csillapítom egy kis filóval és nagy levegővel.
Viszont a pókösztönöm még mindig bizsereg. Bajt érzek, és aggódom pár emberért.

Összegezve az évet, a mérleg nyelve egyértelműen a jó irányába lendül. A sok hatás, információ viszont nagyon lefárasztott. Azt hiszem szükség lesz némi rendre és átszervezésre a fejembe is.

A rúnakövek segítettek jobban átlátni a megélt dolgokat, mert ahogy visszanéztem, vizsgáltam, megrágtam, bíráltam vagy elfogadtam a tanácsokat, valahogy mintha erősebben vésődtek volna belém az elillanó hónapok, és könnyebb volt megemészteni.

Jövőre is vetek.

2016. december 24., szombat

Vajon mit rejt Advent huszonnegyedik ablaka?


Have Yourself a Merry Little Christmas - Legyen boldog kis karácsonyod!

__________________________________________

Nehezen indult, mert ha csak én erölködöm az kevés, de valahogy a civakodásból előbukkantak a karácsony fényei. 😉
__________________________________________

- Mit kérsz karácsonyra?
- Csontvázas ágyneműt.
- Miiicsodát?








Megkaptam. 😊

__________________________________________

A reggeli hóhintést is beleszámolom, mert bár erős túlzás fehér karácsonynak tekinteni, mégis kicsit megszépítette a világot. Olyan lett minden mint valami régi rézmetszet, éles, finom kontúrokkal. Tiszta Dürer.

___________________________________________

Ezek voltak a várakozás, és az apró csodák ablakai.

____________________________________________

Ui: Még várom a 28.-át, amikorra az én ajándékom van élesítve.
Aznap este megszálljuk tesómékkal és a barátaimmal a színházat.
La Macha lovagja 😄

2016. december 23., péntek

Vajon mit rejt Advent huszonharmadik ablaka?


Ó, a karácsonyi kaktusz igazán megemberelte magát, s ha már ez a neve, virágokat bontott így karácsonyra.


Nálam a vásárlás nem csak pénz dolga, hanem hangulat függő is.
Ma vásároltunk (néha rá kell vennem magam ilyesmire). A hasznos mellett akadt hülyeség is.

Ez a hülyeség egy farönk, ami nagyon tetszett (Köll nekem!), mert valójában egy hengerpárna.


2016. december 22., csütörtök

Vajon mit rejt Advent huszonkettedik ablaka?

Tervet.
Hogy a lehető legkisebbre zsugorítom a muszáj dolgok arányát, a fogamra valókat tolva az előtérbe.

Így is volt, mégis olyan fáradt vagyok, mint ha felástam volna előttünk a játszóteret.

Ezt a firkát ugyan sikerült befejeztem, de "Pepecsmester" tervei, félkész cuccai már a plafont verik.

Jonatán véleményez: "Mikor hagyod már abba a rajzolást? Vacsoraidő van!"

Fények (Supernatural - FanArt)

Most ez a háttérképem:


2016. december 21., szerda

Vajon mit rejt Advent huszonegyedik ablaka?

Egy kis hűhót.

Utolsó nap idén a műhelyben (túléltem), és az első téli (csillagászati) nap.
A reggeli lámpafényben mintha csillámok szikráztak volna. de csak épp hogy beporcukrozták az utat.
Már megint hiába várom az igazi hóesést.

2016. december 20., kedd

Vajon mit rejt Advent huszadik ablaka?

Egy kis, sárga, össze-visszapattogó labdát.

Találtuk, itt a ház előtt, és kissé felserkentett engem és a kutyát is a játék, amire egyből rácsaptunk. Séta és ökörködés után kötelezően hazavittük, de mivel figyelmeztető jelnek vettem, kidobtam az ablakon, hogy más is megtalálja.
A sárga labdától elkezdtem agyalni:
A nagy igyekezetben, hogy rendet rakjak magamban és magam körül, vagy megértsem a világot (így özönvíz előtt), megfeledkeztem az egyszerű dolgokról, ami észrevétlenül egésszé tesz.


2016. december 19., hétfő

Vajon mit rejt Advent tizenkilencedik ablaka?

Munkanapot.

Volt munka, a magán kísérletekre is maradt idő, bár kicsit nagy volt a forgalom.
Sajnos a műhelyben már csak egyedül babrikálok, ezért bánatomban megettem három sportszeletet.


2016. december 18., vasárnap

Vajon mit rejt Advent tizennyolcadik ablaka?

Annyira sötét volt a mai nappal, hogy nem találtam semmit a borult ég alatt. Ezért jól beLOSToztam, és kész.

Kíváncsi voltam az elmúlt évek december tizennyolcadik adventes bejegyzésére.
2015:
http://foltkutatok.blogspot.hu/2015/12/nyilik-advent-tizennyolcadik-ablaka.html
2014:
http://foltkutatok.blogspot.hu/2014/12/advent-tizennyolcadik-ablaka.html

2016. december 17., szombat

Vajon mit rejt Advent tizenhetedik ablaka?

Alkotó kedvet.
Remélem holnapra is marad belőle. Be akarok fejezni egy elvállalt doboz festést, és ma jól haladt a munka.

Tél csomagot: fagy, dér, köd. (a havat kifelejtették, majd reklamálok)
A séta elején Jonatán még nagyon virgonc volt, és őrültködtünk, de egyre pirosabb lett a szeme, unta, hogy én miaszöszt fényképezek, és a végén már látszott raja a mindjártlefagyatökömhúzzunkhaza.

2016. december 16., péntek

Vajon mit rejt Advent tizenhatodik ablaka?


Reggelinél az ebédlőben szólt a rádió és már nagyon rég hallottam ezt a dalt a Hairből. Jól esett.

JózsiProf jövőhéten már szabin lesz, nem bírt magával, és vésett nekem egy pecsétnyomót:
Dharma

Alexszel voltunk a karácsonyi vásárban hangulatért, és kaptam egy mázsa kutyakaját.
Ennyi.

2016. december 15., csütörtök

Vajon mit rejt Advent tizenötödik ablaka?

Esti bolyongást.

A téli esték fényei olyanok, mintha álomba sétálnék...
...és már alszom is.

2016. december 14., szerda

Vajon mit rejt Advent tizennegyedik ablaka?

 Ma kissé fejetlen, zizi nap volt, de tele nevetéssel.

Meglepett a Hold.
Hajnalban, amikor a nap még alig derengett keleten, a telihold felragyogott a vad felhők mögül, és sandán lenézett Kőbányára mielőtt nyugodni tért. Tetszett.
Tisztára, mint a félszemű öregapám a Fehérlófiából.

Lerajzoltam:

2016. december 13., kedd

Vajon mit rejt Advent tizenharmadik ablaka?

Áriááázás  a konyhában.

A többiek még nem értek haza.
Nekilátok, összedobom a vacsit, túrós tészta. Közben a dúdolgatás (A padlás) egyre erősebb, már szinte áriázom.
♪♫"...az égbolt nyitva ÁÁáááll...."♩♬
Megmámorosodva a saját hangomtól, szemeim előtt átsuhan egy hihetetlen karrier lehetősége...
♬"...mert kell egy hely..."♫
Ú, de jó vagyok!

...Aztán jön a kutyám, hogy van-e valami bajom, talán elnyestem az ujjam a szalonna vágás közben? Megnyugtatom. Puszi, puszi, aztán visszatekerem az egót a saját hullámhosszomra, és a kaja is ehető lett.


2016. december 12., hétfő

Vajon mit rejt Advent tizenkettedik ablaka?

Fogalmam sincs.

Nem, nem tudom. Csak úgy, jól éreztem magam. Ha sikerült valami, azért, ha nem, azért, hisz nem adom fel, újra nekifutok.
Jó volt a bőrömben.
Azt hiszem ez a magabiztosság.
Na, nem arra a letarolós típusra gondolok, hanem a tudom ki vagyok nyugalmára.

Rendben, akkor ez volt az ablakban.

2016. december 11., vasárnap

Vajon mit rejt Advent tizenegyedik ablaka?

Sorolom.

Méhpempő.
Úgy érzem ez a szuperméz, segít megtartani az estére elillanó energiámat. Nem akarom elkiabálni, de erőlködés nélkül tök sokáig  fenn tudtam maradni, és reggel nem összetörve ébredtem.
A méhpempővel a méhek külön azokat a lárvákat etetik, akikből királynő fejlődik.
Egyszer vettünk a Tesómmal egy kis tégelyt, mondván kóstoljuk meg, milyen méz ez. Be is dobtuk, mint a stampedlit. Hm. Aztán mesélik ott a vásárba, hogy milyen jó is ez a méhpempő, mint az orvosság, egy kiskanállal minden nap és nem kapsz el semmi nyavalyát. Hajni majdnem kiköpte az épp felhörpölt nedűt, mert mi úgy félhavi adagot egyszerre benyomtunk, úgy járva mint Középföldén a hobbitok a lembasz kenyérrel.
Na, most volt a piacon is. Mézbe van elkeverve, tartósítva. Tesóm hozott.
_____________________________________________

Kaptam baráti sütipecsétet (cserélhető fejjel).
Most már csak sütnöm kéne, főleg hogy egy konyhai mérleggel állítottak be a Tesómék a Bazárból jövet.


_____________________________________________

A délutáni séta is jól sikerült, és jól esett. (AlexIgor, ÉnJonatán az Óhegyen, JuditLori köhögés miatt igazoltan haza kanyarodtak)