A negyedik hónap rúnája tudja, hogy a töretlen önbizalomhoz kell az egészség, a vitalitás és az őserő .
Nem is az önbizalommal akadt bajom, az köszöni jól van. Még a féltékenység, a harag és a lustaság sem zökkentett ki az egyensúlyból. De az a bizonyos őserő igen hamar elhamvad, és erre hülye, érthetetlen lábfájás szokott figyelmeztetni.
A munkahelyen a fél osztály a reumára jár vagy vár, kizárt hogy én is beálljak a sorba. Tehát gyorsan ki kell találnom valami boszorkányságot, és védőbűbáj sem ártana az energiát leszívó embertársak ellen, bár kicsit kárpótolnak azok akikkel egy húron pendülök.
Keresem a jó ösvényt a dezsavű-labirintusban.
Na, már reggelinél elkezdtük énekelni.
Ezért a vasárnapi verselő is ezt választotta.
Kányádi Sándor: Az elveszett követ
Hogy s hogy nem, de egyszer,
Kolozsvárra jövet,
elveszett az úton,
el a török követ.
Pedig egyenest az
isztambuli öreg
szultántól jött volna,
ha megjön a követ.
Fényes kísérettel,
ahogyan csak jöhet
Konstantinápolyból
egy szultáni követ.
Födte a lovát is
selyembrokát-szövet
bíborban, bársonyban
lovagolt a követ.
Turbánjára forgót,
derekára övet
a fényes szultántól
kapott volt a követ.
Csillogtatta a nap
a sok drágakövet:
éjszaka sem veszhet
el egy ilyen követ!
S mégis, amint mondják,
Enyed táján jövet,
kámforrá változott,
odalett a követ.
Telt és múlt az idő,
s a szultánnak szöget
ütött a fejébe:
hová lett a követ?
Se híre, se hamva,
kerékbe is töret
mindenkit, ha elé
nem kerül a követ.
- Halál fia, aki
parancsot nem követ,
reggelre meglegyen
az elveszett követ! -
Agák, bégek, basák,
ki csak számba jöhet,
indultak keresni,
hol lehet a követ.
Jöttek dérrel-dúrral,
s Enyed táján jövet,
kámforrá változtak
akárcsak a követ.
Dühbe jött a szultán.
- Biztosan egy követ
fújnak a piszkosak
s a hóhányó követ.
Együtt szedik ezek
a tejről a fölet,
de jaj nektek, agák,
bégek, basák s követ! -
Azzal lóra pattant
s jött, ahogyan jöhet,
maga a nagy szultán
s nem holmi kis követ.
Pompáját leírni
fölösleges szöveg,
koldusnak látszana
mellette a követ.
Jött hát, s mit ad Allah!
Enyed táján jövet,
eltűnt a szultán is,
akárcsak a követ.
S így a mai napig
nem tudjuk, az öreg
szultántól mi hírrel
jött volna a követ.
Hódolatot kívánt,
vagy csak aranyövet,
ónkupát szegődni
jött volna a követ?
Hódoltatni ide
ugyan jönni jöhet,
de amit kap aztán,
viheti a követ.
Vihetné, de hol van?
Enyed táján jövet,
el mégsem párolgott,
kámforként a követ!
Gördítsük le hát a
titokról a követ:
vénséges vén pince
mélyén ül a követ.
Az történt ugyanis,
Enyedre béjövet,
szörnyen megszomjazott,
s vizet kért a követ.
- De vízzel Enyeden,
ó, nagyságos követ,
akkor se kínáljuk,
ha kerékbe töret! -
Kortyolt egyet-kettőt,
de minthogyha tüzet,
lett a bortól egyre
szomjasabb a követ.
Lement a pincébe,
- elég is a szöveg! -
még mos is ott iszik
az elveszett követ.
Agák, bégek, basák,
Enyed táján jövet,
jutottak a nyomon
ahová a követ.
Ott van a szultán is
azt fújja az öreg:
- Tudtam én, hogy egyszer
megkerül a követ.
Én is majd folytatom
egy-rímű versömet,
mikor Kolozsvárra
érkezik a követ.
