2014. június 13., péntek

Az újhegyi kisértetház

A lakótelepen túl, de még a temetőn innen, a fatelep mellet áll a helyi kísértetház. Legalábbis az itteni kis jaszkari gyerekek így hívják ezt a sötéten ásító, titkokat rejtő romot, aminek jó nagy kertje van gyümölcsfákkal, sőt egy teniszpálya nyomait is látni a gizgaz közt.
Mikor Újhegyre költöztünk ('76), még a régi szoc címer virított a homlokzatán, és a rendőrség igen nagy forgalmat bonyolított le benne, ki-be furikázva a rabokat, előzeteseket. Persze nem sokat lehetett látni a betonkerítésen túl történtekből, azt se mennyire leromlott az épület. Már nem 'tom mikor (2007? 2008?) az objektumot elhagyta a hivatalos szerv, csak kutyás őr védte a foghíjas falakat. Aztán az őr is eltűnt, még könnyebb préda lett a fosztogatóknak. Beköltöztek a csövesek, hippitronok zúztak, gyerekek bátorságpróbáztak. (Hogy a szellemek mit csináltak e-közben, ki tudja?)
Most már csirkeháló védi a ezt a parlagon heverő telket, és én mindig lesem, mikor történik végre valami épületes változás a kiszolgált, szomorú falakkal.
Mielőtt eltűnik teljesen, utána néztem pár szóbeszédnek (ó mindent tudó net!), hogy régen mi volt a Maglódi út 125. házszám mögött.


Magán villának épült 1892-ben. Hogy ki volt a tulaj, azt nem találtam, de tőle a karmeliták vették meg. (Egy kedves olvasói megjegyzés új infóval szolgált: "Maglódi út 125. Rost Otto a Magyar Kerámia gyár igazgatósági tagja építtette." A gyár is a szomszédban volt, a Szőlőtelep és Kovakő utca határolta.)
A Karmeliták Magyarországon 1907-ben telepedtek le. A Budapest X. Maglódi út 125 sz. alatt bentlakásos otthont nyitottak 100-140 kisleány számára. A napközi otthonban 90-100 gyermeket fogadtak naponként.
A karmelita nővérek így számolnak be erről:
1908. január 19-et írtak. Mária-Terézia anya egy nővérrel fölszállt a villamosra, hogy megtekintse a hirdetésben talált Maglódi úti villát. Vagy egy órányi utazás után kezdtek nyugtalankodni, hogy talán nem jó felé utaznak. (Kőbányát mindenki a világ végének hiszi) Az éppen velük szemben ülő úr volt a tulajdonos. Miután mondták, hogy melyik házat keresik, ő megnyugtatta őket: "Odautazom én is, úgyhogy nyugodtak lehetnek a hölgyek."
Szép nagy kertes villa volt, a kert mögött kis park és egy nagy konyhakert. A ház túlságosan luxusigényűnek tűnt egy zárda számára, ezért azt mondta, hogy még gondolkodik. Miután azonban a X. Kerülethez tartozó külvárosnak a legjobb ismerőse másodszor is ide vezeti (egészen más irányból megközelítve), nagyon megdöbbent az Alapítóanya, és azt kérdezte magától: "talán mégiscsak ezt a birtokot választotta nekünk, jobban mondva az ő lakásául a jó Isten?" (Aha)
 Júliusban vált szabaddá a villa. Sajnos a nagy szegénység, amellyel állandóan küszködtek, nem tette lehetővé, hogy gyermekotthont és kápolnát építsenek, amire pedig nagy szükség lett volna. Csupán 1924 nyarán kezdődhetett meg az építkezés Magyarország prímásérsekének, Csernoh bíborosnak jóváhagyásával és segítségével, továbbá a minisztérium, a polgármester úr és más nagylelkű jótevők támogatásával.
Tizenhat évig a villa jó magas, levegős szobái voltak a gyermekek nappali és hálószobái. Elérkezett 1919. esztendő, és a forradalom vihara söpört végig Magyarországon, s főleg Budapesten. A nővérek sziklaszilárdan helytálltak hitükért és gyermekeikért, és Istenben bízva kitartottak. Mint megtudták, nevük fölkerült a halálraítéltek listájára, de néhány nappal az ítélet végrehajtása előtt véget ért a forradalom.
Az apácák nagyon bátrak.
1944 őszén a Maglódi úti, az Újpest Fóti úton lévő és pestszentlőrinci házaikban 330 zsidó lelt menedéket gyermekeikkel. Annak érdekében, hogy a menekülteknek helyet tudjanak adni, a Maglódi úton lévő házból a növendékeket szétosztották vidéki otthonaikba.
Az egyházi intézményeket 1948-ban kezdték államosítani.
A Szent József otthonban ( a Maglódi útiban) 1949. november 16-án jelent meg kilenc személy az akkori Igazságügy minisztérium megbízatásából. November 17-en már kiküldték az új személyzetet, mondván, az apácák munkája kifogástalan, de nézeteik 200 évesek.

A büntetés végrehajtási oldalon ezt találtam:
Az 1951-es év jelentős változást hozott a büntetés-végrehajtás szakmai képzés lehetőségeit illetően. Budapesten, a X. kerület Maglódi út 125. szám alatti, volt egyházi ingatlant a Büntetés-végrehajtási Szervezet kapta meg, abból a célból, hogy ott a személyzet teljes képzési és továbbképzési igényeit kielégítő oktatási intézményt létesítsen. Itt alakult meg aztán 1951. végén a Büntetés-végrehajtási Központi Kiképző Iskola. A tiszt és tiszthelyettes-képzést egyaránt folytató intézmény 1960-ig működött.
Egy volt börtönőr bácsi meg így emlékszik vissza a (neki szép) tanuló évekre
http://marianosztrabv.hu/90szuletesnap.html
- Gondolom akkor is valamiféle oktatással kezdtek, hiszen egy teljesen új, a hétköznapi ember számára idegen szakterülettel találkoztak.
- Igen, Budapesten a Maglódi út 125. szám alatt egy volt apácazárdában képeztek ki minket. 3 hónap alatt ismerkedtünk meg a börtönőri tudománnyal. Gyakorlaton is voltunk a gyűjtőben
(egy köpés). Egy ilyen gyakorlati napon egy akasztást is végig kellett néznünk. Az elítélt az utolsó szó jogán csak annyit mondott: „Ti is jöttök utánam!” (Brrr!)

Gondolom 1960- után alakították az épületet teljesen börtönné.
Érdemes átbogarászni a MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG jelentése 2006-ból:
http://helsinki.hu/wp-content/uploads/MHB_jelentes_FovarosiBv_2006.pdf
Sok mindent elárul, és sok mindent képzel az ember, ha megnézi ezt a hivatalos nézőpontot is.

És most már tuti biztos vagyok benne, hogy jó pár kísértet kóvályog az újhegyi szellemházban.
(De ki használta a teniszpályát?)

-------------------------------------------------------------------
Friss:
A kertet leválasztották az épület területéről, és vadi új kerítést húznak. Na, készül valami?
A telepi pletyka azt mondja, hogy gyakorlatozásra használják a romokat. Roham, piff-puff, dirr-durr... Nem'tom.
-------------------------------------------------------------------
Frissebb:
Hah, még meg van az a szocicímer, csak nagyon eltakarta a buja növényzet

A romok nagyon omlanak:


-------------------------------------------------------------------
Legfrissebb: zászló az objektumon
Nemzeti szellemház?
Valami vicc?

-------------------------------------------------------------------
Még frissebb:
Jelentem, a zászló eltűnt.
-------------------------------------------------------------------
(2015.04.09) BONTJÁK!!!
Na, most láthatom belülről is, bár én nem így gondoltam.
Arra vártam, hogy Hajner Gyula Szellemvárosok videói közt egyszer felbukkan.


----------------------------------------------------------------------------------
:) Kaptam egy e-mailt:
Szia Ibolya olvastam a maglódi 125 történetét hátborzongató!!!
Én Misi vagyok a gépkezelő aki lebontotta a kísértet házat
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ÉÉÉÉS Hajner Gyula megcsípte! Még állva találta a romokat.
Itt a videó. Nagyon jó lett! Kösziiiííí!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------
2018. január 13.
Az utolsó épületeket bontják (beton konstrukció). Utána ledarálják a sittet. Újrahasznosítás.
Na de mikor építenek?

---------------------------------------------------------------
2018. március 10.
Mostanra lapos minden, mint valami szántás, vetési varjakkal. Egy-két fa még áll.



4 megjegyzés:

  1. Szia!
    "A Szent József otthonban ( a Maglódi útiban) 1949. november 16-án jelent meg kilenc személy az akkori Igazságügy minisztérium megbízatásából. November 17-en már kiküldték az új személyzetet, mondván, az apácák munkája kifogástalan, de nézeteik 200 évesek."
    Ez a forrás honnan van?
    Üdv, Gyula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gyula!
      Ezt is a karmelita oldalon:
      http://www.karmelita-noverek.hu/index.php/a-rend-tortenete/22-a-rend-tortenete-1948-tol

      Üdv: Ibolya

      Törlés
  2. Köszönöm! Üdv, Gyula

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a leirást.
    Maglódi út 125. Rost Otto a Magyar Kerámia gyár igazgatósági tagja építtette.

    VálaszTörlés