A rémek szörnyen közel állnak az emberekhez. Nem is sejted milyen közel.
Rém szonett
A szembogara fehér, mint a nyár
izzó kánikulának idején,
olyan száraz is, nem sír soha tán.
Szája, akár a késsel vágott rés,
amiből üszökként pereg a szó.
Leírhatnám, hogy milyen a keze,
s hogy hol turkál vele, de nem mondom,
mekkora erő feszíti teste
nedveit, és hogy üvölt belesve
az éjjel bűzös kis zugaiba.
Meglátod te is, keresned se kell
a rémet, aki leszel. Lábaddal
a semmit léped, álomból álomba
tántorogsz. Láthatatlan, halhatatlan.
___________________________________________________________
Egyszer szeretnék a legendás Délosz szigetén sétálni.
Délosz szonettje
Istenek laktak bennem, de folyton
háborúztak: Melyikük virága
nyíljék előbb? Én bimbót bimbóra
hajtottam, álomra álmot álmodva,
mint mikor a tervek egymás hátán
tornyosulnak, s a ködben elvesznek.
Így haltak meg virágtalan a fák,
nem maradt semmi csak a meddő szirtek.
És a terméktelen gondolatot,
akár a sziklát a tenger, az idő
elkoptatja. De én vagyok Délosz,
Apollónt várom, a messzelövőt.
S ha rajtam majd ez isten lába dobbant,
földem kivirul, édes gyümölcsöt ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése