Villon - Faludy György: BALLADA A SENKI FIÁRÓL

A vasárnapi verselő most Faludy Villon kötetéből húz elő egy "blues"t.

Ez a Villon átköltés csak álca, álruhában könnyebb kimondani dolgokat, de ez a kis kötet még így is szúrta a szemét a hatalomnak, akár szélsőjobb, akár szélsőbal.

A közönségsiker ellenére (vagy pont azért) a költőtársak is fanyalogtak.

Még jó, hogy Villon már nem szólhatott bele.

Nekem a '88-as, kézben, zsebben, párna alatt elnyűtt 33. kiadás van meg.
Oh, még 48 Ft volt.

Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,

és hű barátom egy akadt: a köd.

Rakott tálak között kivert az éhség,

s halálra fáztam rőt kályhák előtt.

Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,

s szájam széléig áradt már a sár,

utam mellett a rózsák elpusztultak

s leheletemtől megfakult a nyár,

csodálom szinte már a napvilágot,

hogy néha még rongyos vállamra süt,

én, ki megjártam mind a hat világot,

megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,

ruhám csupán egy fügefalevél,

mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,

mi sem sötétebb nékem, mint a dél.

A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,

ahogy a temetőkben nevetek,

enyém csak az, amit a sárba dobtam,

s mindent megöltem, amit szeretek.

Fehér derével halántékomra

s veres hajamra már az ősz feküdt,

s így megyek, fütyülve egymagamban,

megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,

a harmattól kék lett a homlokom

s így kergettem a Istent, aki hátrált,

s a jövendőt, amely az otthonom.

A hegytetőkön órákig pihentem,

s megbámultam az izzadt kőtörőt,

de a dómok mellett fütyülve mentem,

s kinevettem a cifra püspököt:

s ezért csak csók és korbács hullott árva

testemre, mely oly egyformán feküdt

csipkés párnák között és utcasárban,

megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem

és lábaim között a szél fütyül:

lesz még pénzem és biztosan remélem,

hogy egy nap nékem minden sikerül.

S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,

a palotákat megint otthagyom,

hasamért kánkánt járnak már a férgek,

és valahol az őszi avaron,

egy vén tövisbokor aljában, melyre

csak egy rossz csillag sanda fénye süt:

maradok egyszer, François Villon, fekve,

megáldva és leköpve mindenütt.