2015. augusztus 18., kedd

Crocotta (Supernatural-FanArt)

Ha kedd, akkor:
Szörnyismertető:
A Crocotta egy dörzsölt, mocsokban élő, lélekfaló dög. Mesteri hangutánzással és "Gyere hozzám" sutyorgással csalogatja magához az áldozatot.



Napi SPN idézet:

Crocotta: (fennhéjázó kiselőadást tart a megkötözött Samnek)
Na, igen a technika... Úgy megkönnyíti az életünket. Régen még bujkálnom kellett az erdőben napokig, sőt hetekig. Suttogtam az embereknek, hogy elcsaljam őket a sötétségbe. De akkor még közösségi lények voltatok. Mind vigyáztatok egymásra. Ha szerencsém volt, évente egy-két lelket ehettem meg.
Most, ha éhes vagyok egyszerűen csak telefonálnom kell. Ugyan összeköttetésben vagytok, mégsem voltatok soha ennyire egyedül.
3/14.

Dean ebben a részben már annyira elkeseredett (mindjárt mennie kell a pokolba), hogy ő is készséggel elhiszi, a telefonon tényleg halott apjával beszél, aki azzal kecsegteti, hogy segíteni tud megmenekülni az egyességtől. A ravasz Crocotta önelégültségében azt hiszi mindenki kiszámítható.
Ehhez a zene:
My Chemical Romance - Welcome To The Black Parade

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése