-
Béla bá’, megnézzük a szobrot?
-
Ja. - morgott mocskos bajusza alatt a másik hajléktalan, miközben minden
vagyonukat rejtő szatyraikkal kibotorkáltak a Népliget bozótos sövénye mögül. Hátuk
mögött felkelt a nap, fénye már a fák lomjait súrolta, visszaverődött a sietős
autók üvegén, súrolta hajnali pocsolyák kíváncsi tükrét, végig simított az öreg
házfalakon, kicsit meghökkent a sziporkázó új Fradi stadionon, de aztán tovább
emelkedett, hogy megnézze Budapestet.
A
két tétova alak megállt a kereszteződés sarkán.
-
Hát, széép… nagy. Hö, hö, mekkora labda!
-
Ja.
A
kordon még elzárta a hatalmas sas szobrát a kíváncsiskodók elől, most helyezték
a talapzatra. Daruk, emelők, munkások sürögtek körülötte, mintha meg akarnák
fékezni a kiterjesztett szárnyú madarat. Vad, felborzolt tollakkal lecsap a
labdára, de a szerelők nem engedik felemelkedni, ő fogja őrizni Ferencváros
futball stadionját, ő fogadja az embereket három kerület határán, ő tüzeli majd
a szurkolókat, s tán rendet is rak.
-
Széép… Mibő’ van? Valami fém. De nem valami fényes…
-
Ja.
-
A faterom így ráköpött… ráköpött a csatjára… ráköpött, megsuvickolta, és
ragyogott , mint a Salamon töke.
-
Ja.
-
Ezt a madarat is ki kéne suvickolni. Nem?
-
Ja.
A
két csövest elnyelte az aluljáró, de a munkások mintha meghallották volna a
kéretlen tanácsot, tanakodni kezdtek sisakjuk alatt. Elő kerültek a rongyok és
a speciális anyag, ami megvédi a fémet és fényes felületet képez. Sürgésforgás,
s elkezdődött a szakszerű suvickolás.
Ahogy
a polírozó folyadék szétterült a fémsas tollain, a szivárványos rétegen csak
úgy szikrázott a nap. Az alapos, izzasztó munkát végre megtekinthették egyben -
holnap jönnek az újságírók. Döbbenten bámulták alulról a Fradi monumentális
jelképét, ami ragyogott, min a Salamon töke és bájos lila árnyalatban
pompázott.
- Ez lila Ba’meg!
- Ez lila Ba’meg!
-
Milyen anyagot használtatok? Ba’meg!
-
Ezt a szégyent! Ba’meg!
-
Ez lila Ba’meg!
-
Elolvastátok a használati utasítást?
-
Nyugodjatok le, ba’meg, ez csak így reagál, vagy mi. Majd kitisztul.
-
Remélem is, mert itt kő kővön… Ezt a szégyent. Ba’meg… ba’meg.
- Ez lila Ba’meg!
- Ez lila Ba’meg!
A
műszak végén mindenki szétszéledt, férfias aggodalommal a szívében.
A
rendőrjárőr tősgyökeres Ferencvárosi volt, tán még a szíve is zöld-fehéren
dobbant, de Fradi meccsre már csak szolgálatból járt. Keserűen gondolt az
ellenséges szurkolókra, az őrjöngő szektorok gyűlöletére. Sóhajtva nézett le az
új stadion szép ívére, ahogy a felüljárón elhaladt mellette. És ott van a
szobor is. Lila sas. Lila. Lila?
Egy
fradistának a lila szín, mint bikának a vörös posztó.
Szégyen,
pánik, harag. Azt a rohadt… meggyalázták… szabotázs… Ba’meg! Újpesti huligánok!
Ba’meg!
Biztosítani
a környéket. Erősítést hívni…
-
Várja meg a nyomozókat és a kommandós egységet!
A
nap épp lemenőben volt már mire az erősítés megérkezett.
-
Jelentem a szobor már nem lila.
-
???
A
két hajléktalan bizonytalan ívben tántorgott a Népliget felé, hogy valahol
elvackoljanak.
-
Né má’, mennyi rendőr vigyáz a nagy madárra!
-
Ja.
-
Valaki el akarta lopni?
-
Ja.
-
Nem mi voltunk?
-
Ja.
-
Mi, ja?
-
Ja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése