2016. január 3., vasárnap

Nagyapám fotói

Régen egy amatőr fotográfus is jobban értette magát a fotózás technikáját, mint manapság mi akik nem is tudjuk igazán értékelni a gépek fejlettségét, csak kattintgatunk ide-oda.
Ezüstlemez, filmnegatív, dia, fotópapír, előhívás, sötétkamra varázsszavak elhalványultak a mai felületes, selfi-s, internetes, digitális világban.

A kis gyerek a képen egy régmúltból bámul ránk, amiről azt képzeljük, hogy egészen más, mint a saját korunk, pedig ugyan azok a célok, vágyak, érzések hajtják az embereket most is.
A kis gyerek a képen a nagyapám (érdekes a hátoldal is), és a másik műterem fotón is ő van (olyan, mint Páger Antal, nem?)







Földi László (1907-1955)

A papa hobbija a fényképezés volt, és én szeretem a régi fotókat.
Újra beletúrtam a sárguló képek közé, sőt a gardróbban is találtam olyan albumokat, amit még nem is láttam.
Közzé teszek párat, hátha mást is érdekel.


BÚÉK!
Buli akkor is volt
(az ORION majdnemhifi állat)
 

Lillafüred látkép

 Nem tudom az a Trianon ellenes véset még ott van e az alagút felett

Hajléktalanok a negyvenes években

Honvédeink üzennek

Ezt a képet valami újság pályázatra küldhette be, mert ez volt a hátára írva.
(A mama volt a modell)

Orosz tank '42-ből

Ez a három fotó nem tudom melyik repülőtéren készülhetett, de az emberek igazi karakterek, nagyon jó az a motorkerékpár, a kukoricás maradéka vicces, és figyeld a repülőgép nevét: Justice for Hungary

Egy kis propaganda

Vidék

Város

Helyi vagányok


Almafa

Csendélet

Papa nagyon szeretett kirándulni is

Ha gyerek a téma, akkor Anyu a modell

Végül egy kis karácsony
Anyám nagyon döbbent arcot vág. Nem csoda, amilyen rémbabákat kapott :)

A kis kályha még mindig meg van. Én is játszottam vele.
Pöpec egy darab, ki is van samottozva, mint a nagyok.
Papa szakmája lakatos volt, maga bütykölte.

2016. január 1., péntek

Tűzijáték a város felett

Bum, bum, bum....
A kutyám nevében kívánom, hogy a sok feleslegesen pufogtató, petárdás, jaszkari dugja fel magának a rakétáit, és gyújtsa meg.

Viszont nem tagadom, hogy elbűvöltek éjfél után a tűzijáték fényei, ahogy fel-fel villantak a város felett. Jó a kilátás a nyolcadikról, még Gödöllő szikrái is látszottak. Kőbánya, Zugló, Újpalota, Rákosborzasztó, Lőrinc mind, mind ünnepelte, hogy itt az új év.

B. Ú. É. K!


2015. december 31., csütörtök

Szilveszter reggeli indító

A gumimacikat előző nap beáztattuk Hubertuszba. Rátöltöttünk még egy kis itókát, aztán hupszi...
Mehet a menet.

2015. december 25., péntek

Queen - Keep Yourself Alive

Boldog Karácsonyt Mindenkinek.
És emelem poharam a barátokkal a barátokra.

2015. december 24., csütörtök

Nyílik Advent huszonnegyedik ablaka

Nem is tudom, hogy fogalmazzak. Nehezen írom ezeket a sorokat, mert nehéz elérnem a betűket a klaviatúrán, annyira teleettem magam (jó magyar szokás szerint) a karácsonyi vacsora fogásaival.

Kaja előtt ajándék váltás. Az én térfelemen egy üveg Hubertusz vigyorgott.

Hagyományos menü:
   • Halászlé
Túl jó lett. Én széles metélttel szeretem. Kétszer mertem. Itt kellett volna megállni.
   • Rántott hal
Muszáj volt legalább egyet ennem. A panírjába egy csipet rozmaringot kevertem, ami észrevétlenül kiemelte az édes húsát.
   • Sült mákos guba
A csúcs pont és a vég.

Nagy nehezen még kattintottam pár képet.
Idén is a konyhát díszítettük fel.

Nem csak Advent ablakai mögött vannak ajándékok. A nyitott szem és nyitott szív megtalálja a mindennapi örömöket. Én jobban is kedvelem a hétköznapokat, mint a túlpörgős ünnepeket, de azért kellenek a fényesebb forduló pontok, mint a karácsony.

A havat még mindig várom :)

2015. december 23., szerda

Nyílik Advent huszonharmadik ablaka

Feri azt mondta, a belváros száraz volt és nem volt köd.
Hmm. Akkor csak Kőbányát lepte el a vatta szerű köd, ami rátelepszik az ember elméjére? Legalább is az enyémre.
Olyan sűrű a homály, hogy még a fügék is sírnak. Persze, nálunk sosem érnek be, nem is értem, miért ültetik ilyen éghajlatra. És miért vannak még mindig kint a kukák? Szerdán viszik. Azóta nem tudták behúzni a lakók? Hmm. Nahát! Két sarokkal odébb: ja, ma van szerda.
Szerdaa? Holnap karácsony este...
Tesóm bevásárolt, ami még kell, meg ami nem. Villásreggeli készítés, közben duma, meg egy feles (eperfa pálinka), reggeli, duma, vita, duma, passzolom a takarítást (majd holnap). Odarakom a kocsonyát, amíg rotyog elmegyek, ezt-azt még akarok venni. Párat elfelejtek, párat nem. A könyvesboltba is betérek (csak úgy, hogy képbe legyek), na ott kiesik az idő és igen csak szedem a lábam, a kutyakötelességek végett már otthon kéne lennem. Estebéd után a kocsonya kiporciózása. Jonatán szerint (a sóhajokból ítélve) ez állat kínzás, aminek ő a szenvedő alanya, mivel nem kap belőle (eleget).
Hogy mi  is a mai ajándék az ablakban?
A szerda.

Reggeli képek
Irie Maffia-Tisztelet: "Senki nem perfekt és semmi nem könnyű
Városban élsz, de benned a falu"

2015. december 22., kedd

Nyílik Advent huszonkettedik ablaka

• Ma se a Nap se a kutyám nemigen akart felkelni.
Köd a köbön.

• Idén az utolsó hibiszkusz virág is kinyílt.

• Idén utoljára mentem a könyvtárba. Siettem nehogy ott ragadjak, de mindent megtaláltam és kihoztam, amit kerestem (Bíró Szabolcs, George Martin).
"Ajándékozzon olvasójegyet karácsonyra" - volt kiírva. Vicces és szomorú is...

• Gasztro (me' a kaja örömforrás) - Motoroshús

Kipróbáltam, csak konyhásítottam kicsit és a darált húst tojással, morzsával gyúrtam kezelhetőbbé, és becsomagoltam sütőpapírba. Így 3/4 órát sült, aztán kibontottam, tetejére sajt és visszadugtam még 15 percre. Jóó lett. Még most is grillszagú a konyha.


• Végre beszereztem a KUMIHIMO tárcsát. Kezdődhet a térfonás.


• Az esti séta tanulsága: sötétben nehéz fényképezni, mert nem lehet fényt képezni.
De szerettem volna megmutatni milyen Újhegy karácsonyfája a Mély tónál.



2015. december 21., hétfő

Nyílik Advent huszonegyedik ablaka

Az idő sötét, hideg, nyúlós, mégis felfelé kunkorodik a szám.
Az idő közömbös kerekei csak forognak, porrá őrlik az összes tervem, semmivel sem haladtam, mégis elégedetten dúdolgatok(valami country).
Klinikai eset.
Mondjuk a depressziós kutatók vizsgálhatnák az "ok nélküli boldogság" jelenségét, hátha találnak valami használhatót.
Került ajándék. Pista betoppant. Könyv.
Weöres bácsi tanít, filozófálgatva a harmónia felé terel. Én igyekszem, de földhöz ragadt énem nehezen követi a gondolat menetét. Bár van remény szerinte:


"Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég,
benned a létra."
_____________________________________


Lerajzoltam Artúrt, mert már többet nem bandázunk együtt. Szerintem jó élete volt, és örülök, hogy ismertem a nagy kópét.