szén és fedőfehér narancs kartonon
____________________________________________________
Empátia az árnyékba húzódva figyelte gazdáját a sötétlelkű országúti démont, ahogy higgadt szakszerűséggel alkudozik egy szerencsétlen halandóval, aki elkeseredésében, becsvágyában, vagy kapzsiságában megidézte őt egy útkereszten, mikor éjfelet ütött az óra.
- Kiskutyám, megjegyezted magadnak a kedves ügyfelet? - szólt hátra Cowley, midőn az alku megköttetett.
Ijedten rezzent össze a lelkét eladó delikvens, ahogy Empátia kilépet a sötétből a sápadt holdfénybe. Lassan körbejárta az egyre rémültebb embert, beszívva a félelem szagát, megjegyezve arcvonásait, lélegzete hangját.
Mindig megsajnálta őket. Nemhiába hívták Empátiának a pokol leghatékonyabb pokolkutyáját. Némán bámulta őket mind az öt szemével, és kérhetetlen vérebarcára lassan kiült a mérhetetlen szánalom. Már látta is, ahogy letelik a határidő és eljön, hogy behajtsa a tartozást. Felkutatja és lerángatja ennek az embernek a lelkét a pokolba, mert ez a dolga. Már a vér ízét is érezte, de uralkodott magán és csatlakozott gazdájához.
- Viszlát tíz év múlva - csettintett Crowley, és eltűntek az éjszakába.
____________________________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése