Mindig kicsit vegyes érzelmekkel jöttem ide, mert vonzanak az állatok, de némelyiken láttam, nem boldog itt. Viszont a többségnek olyan remek élőhelyet biztosítanak, hogy öröm nézni a jól beilleszkedő elégedett kis csapatokat.
Szerintem legfőbb gond a látogatókkal van. Én igyekeztem "jólviselkedni", de az emberállatok szörnyeteg, vagy csak bárgyú egyedei láttán (kb.95%) szégyeltem magam.
Kicsit sűrűbben jövök majd, mert jó volt csak úgy szemlélődni.
Én is elfogadnám lakhandinak.
A legtöbb lakó tette a dolgát: evett, ivott, kiabált, de főleg szuszókált.
A virágok is megvártak, egy nyár végéi búcsúra.
Az élénk szurikáta csapatnak szigorú, néha kegyetlen szabályai vannak, viszont annyira élvezik a családi együttlétezést, mintha egy élőlény lenne az összes cuki kis manguszta.
A nagy tavon meg zajlott a szerintem menetrend szerinti pelikán ugratás.
Furcsán telik az idő ebben az elvarázsolt kertben. A túl sok látnivaló mellet úgy érzem, valamit elszalasztottam, s közben el is fáradtam.
Szobrok bújnak meg a sűrű növényzetben.
A lepkeházban sok pillangó libegett, de nehéz használható fotót lőni róluk.
A teknősök napoznak. A teknősök sokan vannak. Belavíroznak a bohó pelikánok, akik játszanak, pancsolnak, kanalazgatnak, vicceskednek. Aztán az egyik elkezdi lepakolni a flegma teknősöket a fatörzsekről. Vízbe löki őket, arrébb rakja, megfürdeti. Rém elégedett magával. A kormoránok csak figyelnek, mint valami pedellus, aztán ők is vízre szállnak, le-lebuknak, és meglepetés szerűen alulról ráijesztenek egy-egy rosszcsont pelikánra, akik nagyot ugranak.
Legközelebb lefilmezem.
A városi madarak ide járnak potyázni. Jól él itt a galamb, varjú, csóka, de az igazi király a veréb.
Na, majd legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése