És persze KALÁKA.
Rigó Béla: Óra-dal
Hallgassanak meg,
kérem
– a karóra dalolt –,
dédapám réges-régen
egy homokóra volt.
Percei hulltak egyre,
míg végül is lejárt,
de mindig újra kezdte,
és mindig fejre állt.
De föltörvén a
mélyből
– büszke rá
módfelett –,
mindhárom
gyermekéből
már ingaóra lett.
Toronyórának tették
az elsőt – szép e rang.
Hitték a szavát,
követték
– ember és nagyharang.
A másik is kirukkolt.
Hogy megszeressük őt,
félóránként kakukkolt.
Így mérte az időt.
Legkedvesebb a lánya
volt néki mindazért,
ki talpig porcelánba
öltöztetve – zenélt.
Apám egy utcasarkon
mint villanyóra állt,
őt bámulta kitartón,
ki randevúra várt.
Anyám egy fáradt vekker,
álmokkal van tele.
Szorong, hogy jön a reggel,
s felsír a hajnal fele.
A bátyám stopperóra.
Száz verseny és rekord
emléke rárakódva,
mint por és rozsdafolt.
Néma kvarcóra-kislány
a gyermekem, szegény.
Egy ős homokszem-kristály
van szíve közepén.
Kányádi Sándor: Három székláb
Van egy kisszék,
háromlábú,
három lába:
három bábu.
Egyik: Billeg,
másik: Ballag,
harmadik meg:
Billegballag.
Így a kisszék
meg nem állhat,
szidja is a
három lábat.
Állj meg, Billeg!
Nyughass, Ballag!
Ne lipinkázz,
Billegballag!
De ők aztán
csak azért se,
nem hallgatnak
a kisszékre.
Billeg ballag,
Ballag billeg,
s Billegballag
ballag-billeg.
Jár csak jár
a három tébláb,
ringatózó
három székláb.
Kedvébe
ekképpen járnak
a kicsi szék
gazdájának
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése