2CELLOS - The Show Must Go On (Új)

Jaj, fiúk!
Köszönöm!

Lehet, hogy a show mindenképp megy tovább, de hiányzik Freddie Mercury és a többiek.

Amikor lemegy a Nap (délutáni séta)

Tamkó Sirató Károly

Az én korosztályom már az óvodában megismerkedett avangarde kifacsart rímeivel.
A vasárnapi verselő felnőtt fejjel is élvezi (tán még jobban) ezeket a régi gyerekverseket.

Kattentotta (Korszakváltás)

Messze, messze Afrikában, 

a Zambézi folyó partján 

élt egy apró Hottentotta.

Kinn játszott a folyóparton,

sziklák között a homokba. 

Talált egy különös követ...

- Mi lehet ez?... - latolgatta, 

latolgatta, 

fontolgatta 

az apró kis hottentotta;

eldönteni mégse tudta.

Arra ballag Öregapó 

A legbölcsebb hottentotta.

Hozzárohan,

megkérdezi:

- Öregapó!

Mi ez a kő?

Itt találtam a homokban.

Nézi, nézi Öregapó,

a legbölcsebb hottentotta: 

- Mi ez a kő?

Azt sem tudod?!

Ide hallgass, édes fiam!

Ez egy ős-kőkori fegyver!

Egy szakóca.

Egy marokkő!

Lehet harmincezer éves...

Egyik ősöd pattentotta!

Bámul a kis hottentotta...

Kezében az ős szakóca, 

lehet harmincezer éves,

egyik őse pattentotta...

Ám éppen kezébe illik. 

Harcol vele. Csapkod. Vagdos. 

Csillog-villog, mint a szikra.

- Öregapó!

Bölcsek bölcse!

Te legnagyobb hottentotta!

Szép ez a kő

jó ez a kő!

Pattints nekem még egy ilyet...

...ide a másik markomba!

- Hogy még egy ilyet pattintsak?...

Hová gondolsz édes fiam?! 

Messzi múlté ez az ipar... 

Hát hol élsz te?

Más divat jár Afrikában!

Hát nem tudod, 

réges-régen nem élünk már

a Pattintott Kőkorszakban!

- Hát hol élünk? Öregapó!

- Hogy hol élünk? 

Ide figyelj: 

a - Kattintott Fénykorszakban!

Imígyen szólt Öregapó, 

a legbölcsebb hottentotta. 

És mivelhogy alkonyodott, 

s éj szállt volna 

a 

bungalóra 

(nyelvével egy nagyot csettint!)

s a villanyt

fel 

- kattentotta!

Kaláka: 1975 és 2010

 

Börönd Ödön (I💗tömegközlekedés)

Ichabod Crane (FanArt - Sleepy Hollow)

Visszatérek kicsit a portrékhoz egyik kedvenc karakteremmel.

Sötétkék papíron pasztell, színescerka, filc

Edgar Allan Poe: A Holló

A vasárnapi verselő klasszikus horrorverset tálal. Olvasva, magyarul, angolul és fricskázva... ki hogy szereti.

  Magyarul Latinovits szavaljon.

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

  Angolul. Minden versszakot más-más színész szaval, akiket főleg sorozatokból ismerünk. Aranyosak és némelyik meglepően jó.

Persze Christopher Lee hangját nem überelhetik.

Simpson értelmezésben pedig még én is megértem a költeményt :)

Filo

Popper Péter bá' üdítő jelenség. Van amiben nem egyezik a véleményünk, de szerintem ő nem is meggyőzni akar valamiről, hanem elmeséli a tapasztalatait, a világismeretét, aztán ránk bízza következtetést, elvégre nem mondhatja meg, miben higgyünk, vagy mit tegyünk.
A tegnapi "Mesterkurzus" lecsapódása röviden (csak hármat emelek ki):

• A boldogság egy pillanatnyi ajándék. Vagy eláraszt ragyogásával, vagy elsuhan mellettünk. Nem akarás kérdése. Na de a boldogtalanságot, na azt mi magunk építjük, hizlaljuk, marasztaljuk. Tehát ellene is csak magunk harcolhatunk.

• Vezetőt és művészt nem lehet kinevezni. Valaki vagy az vagy nem. A puszta cím birtoklása hiteltelen és hamis.

• Az'szem azért nem nézek már híradót, sőt televíziót sem, mert számomra túl gyors. Nem az agyamnak, hanem a lelkemnek. Az az érzelmi kapkodó, villódzás, amit fel kéne dolgoznom érzelmileg nekem sok.

Popper Péter

Ma kicsit PopperPétereztem. Mindig is szerettem az öreget.

Gyilkos jóslat (Supernatural-FanArt)

Hozzá a zene: The Brothers Bright - Blood on my name

Napi SPN idézet:

Harcolnak
Káin: (kedvesen fojtogatja Deant)
Megmentelek.
Dean:
Mitől mentesz meg?
Káin:
A végzetedtől.
(keményen földhöz vágja)

  Nem gondoltad még végig?

Fel se tűnt, hogy az én életem éled, csak visszafelé? Az én történetem az öcsém megölésével kezdődött, és ez az, ami felé a tiéd elkerülhetetlenül robog.

Dean:

Nem! Soha!
(egy mellbe rúgást kap)

Káin:

Nem véletlenül hívják Káin pecsétjének!

  Elsőnek Crowley-t ölnéd meg... Furcsán éreznéd magad utána, de valahogy megindokolnád magadnak. Megtennéd. Bűntudat nélkül.

  Aztán jönne az angyal, Castiel. Na, ő... Felteszem, az ő halála nagyon komolyan tönkretenne.

  És aztán!
(vadul ráveti magát)
A gyilkosság, ami teljesen darabokra szedne... Ami pont olyan bestiává változtatna, mint én vagyok.

Dean:

NEM.
(torkán az Első Kard)

Káin:

A testvéred, Sam.

  Csak egyetlen dolog választ el ettől a sorstól... a Kard.
(karja a végső csapásra lendül)

  Szívesen, fiú.

10/14.

Visszanéző: Október (Rúnanapló)

A hónapok kövei
http://foltkutatok.blogspot.hu/2016/01/honapok-kovei-runanaplo.html
októbert titkok hónapjának bélyegzi.

Mi lesz a munkahellyel, lappangó titkok, ostoba elhallgatások... Én ehhez túl naiv és egyenes vagyok.
A múltból előbukkanó kísértő történetek, hülye paranoiák... Új-régi ismerősöket (osztálytalálkozó volt) más színben láttam, sőt rólam is kiderült, hogy szeretem az embereket és jól bírom a Sanyi pálinkáját...
Az energiáim viszont nagyon lemerültek. Rejtély, hová szivárog a reggeli tűz, délutánra csak pislákoló láng marad.

Bobby-flaska (Supernatural - FanArt)

Viszlát srácok!

avagy

Bobby még dühöngő szellemként is tudta, mikor kell méltósággal távozni.

Bobby Singer zenéje:

Kenny Rodger - The Gambler