2013. szeptember 13., péntek

Dmtitry Glukhovsy: METRÓ 2034 (könyvjelző)


Túllépve az előítéleten (milyen lehet egy olyan regény, amiből számítógépes játék készül?), engedve a borító csábításának, ismét orosz fantasy (vagy sci-fi?) került a karmaim közé.
A világot a végső atomháború percek alatt elsöpörte. A moszkvai metróban rekedt vagy időben bemenekült emberek túlélték. 20 éve élnek a föld alatt különböző szervezetek, kasztok, ideológiák köré csoportosulva. Fizetőeszköz a töltény. Az elhagyott, sérült alagutak, állomások csak veszélyt tartogatnak.
A történet egy külső közösségben kezdődik, ahol nemhogy állandó harc folyik a mutáns ellenséggel, de most még a kapcsolat is megszűnt a többi állomással. A feladat adott, és megkezdődik főhőseink reménytelen vándorlása.
Huter egyértelműen a húzóerő. Megy, megy célja felé, mint egy jégtörő. Kiismerhetetlen, sötét erő sűrűsödik tekintélyes alakjában, amit valami régi sérülés roncsolt érzéktelen maszkká. Mágnesként húzza magával a történetekért rajongó öreg Homéroszt, aki saját regényének hősét látja benne. Persze kell egy hősnő is. Küldetésük során a fiatal Szása csapódik hozzájuk, aki apjával egyedül élt eddig, kirekesztve a közösségből. Talán ettől maradt tisztább és sugárzóbb, ami még a dermedt lelkű Huntert is felolvasztja.
Mutáns szörnyek, elkorcsosult emberi roncsok, sugárveszély, látomások, kapzsiság, bosszú, mocsokból felbukkanó szépség, marcangoló emlékek, a filozófia imbolygó mentsvára és megannyi ismeretlen történet kavarog és suttog a hajdan fényűző moszkvai metró állomásain és az alagutak bénítóan sötét zugaiban.
  • Stílus: 10 pont 
  • Tartalom: 10 pont 
  • Hatás: 10 pont 
  • Hangulat: SötétKilátástalanDeAzAlagútbanPislákolARemény 
  • Külcsín: 10 pont Nagyon jó a borítórajz, bár a fejezetek közt is szívesen nézegettem volna több Grecsko képet. Puha kötésű, ragasztott, nagy alakú, de stabil, könnyű a fogása, és a borító fülek ki-behajtva könyvjelzőként is használható. Ja, és térkép is van ( jelezve állomást, veszélyt, fennhatóságot), hogy eligazodjunk a moszkvai metró labirintusában. 
  • Újrázás: biztos, és a könyvtárba levadászom Dmitrrry másik két könyvét is. 
  • Tanulság: Szépség, művészet és fantázia nélkül lehet élni, de minek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése