Ki játszik ilyet? (apró horror)

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet! - csipogta éles hangon Évike, hozzá két lábon ugrálva követte apját, aki tűzifát hordott a szobai kályhához.

- Évi! Megmondtam, hogy láb alatt vagy, és felébreszted az öcsédet. Maradj veszteg!

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet! - a kislány hozta kedvenc babáját is és együtt ugráltak

- Évi! - sóhajtott Apa és fahasábokat lökött a tűzre.

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet! - most már guggoló apjára támaszkodva lökte magát a levegőbe.

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet!

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet!

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet!

Apát elöntötte a harag. Megrázta a kislányt, aki vergődve szabadulni próbált a kemény marokból. Apja szégyenkezve engedett a szorításon, de Évike tovább folytatta ostoba, vinnyogó mantráját, és szökdécselve lóbálta Jancsi babát.

- Elég legyen - robbant ki Apából az elfojtott düh.

Kikapta a gyerek kezéből az idegesítően bamba arcú játékot, és egyenesen a tűzbe hajította.

Évikében bennrekedt a levegő. Kővé váltan bámult Jancsi után.

Elkerekedet szeméből lassan elindult egy könnycsepp, szája sarka egyre lejjebb görbült.

Apja aggódva nézte - Mindjárt el kezd üvölteni - gondolta

Jancsit vadul nyaldosták a lángok. Ruhája már fekete pernyeként ugrált, de a sapkáját előbb viccesen meglobogtatta az iszonyú hő mielőtt fityulává változtatta volna. Jancsi baba bohócvigyora egyre szélesebbre olvadt, hosszú orra piszévé égett, aztán hirtelen a műanyagpofa sziszegve, forogva apróra zsugorodott, és bugyogva elfeketült.

Apából és Évikéből egyszerre tört ki a nevetés. A kislány kacagva nézett hol az apjára, hol a vicces tűz derűs fényére.

- Égetni való egy baba volt, nem igaz? - csiklandozta meg Apa a gyereket poénkodva, aztán, hogy mégse lett sírás a vége, megkönnyebbülve kiment a konyhába rágyújtani.

Évike megbabonázva nézte a kályha ajtaját, aminek a résein hívogatón hunyorgott a tűz fénye. Piros, sárga, fehér. Piros, sárga fehér.

Óvatosan kinyitotta, mert Apa becsukta. Megnézi újra Jancsit.

A hirtelen forróságtól ösztönösen hátrarántotta a fejét, de nem volt veszélyes és a kellemes meleg mosolyt csalt az arcára.

Jancsi baba azonban már eggyé vált az izzó parázzsal. Évike kicsit csalódottan hümmögött, de már a megoldáson gondolkodott. Fürgén a játékaihoz kacsázott és sorra vette a kínálatot.

A csinos Kati baba, az üvegszemű Brumi maci, Szöszi a hajas baba, Kacsi a tengerész és a félfülű Egérke.

- Játsszunk Égetnivalóbabát! Jó?

És égtek, pöndörödtek, zsugorodtak.

- Még egyszer! Még egyszer!

És olvadtak, darabokra porladtak, fájdalmasan grimaszoltak a babák. És Évike együtt kacagott az éhes lángokkal. Mondjuk Brumi nagyon kormozott, de Szöszi haja olyan hirtelen göndörödött és vált kopasszá, hogy a kislány már gurult a nevetéstől.

- Még egyszer! Még egyszer! - pedig már fájt a szeme, ahogy a tűzbe bámult.

- Még egyszer! Még egyszer! - szaladt, de hopp, elfogytak a babák.

Évike körülnézett, hol egy játszótárs.

- Béluska akarsz játszani? - lépet mosolyogva kisöccse ágyához

- Ki játszik ilyet? Majd meg mondom milyet!

Apa benézett a szobába, hogy minden rendben van-e. Évike a kályha előtt ült testvérével az ölében, türelmesen magyarázott neki valamit.

- Milyen aranyosak - gondolta Apa fáradtan, és halkan becsukta az ajtót.