2026. július 20., hétfő

A pléhcsibe

Mint mindenkinek a ’70-es években Marcelnek is volt pléhcsibéje. Mondjuk nem sokáig élvezte a felhúzhatós játékot, mert túltekerte és hamar elromlott. Így aztán nem totyogott, nem ugrált, nem csipogott pléh hangján a csibe soha többé. Marcel megpróbálta megjavítani nagyapja szerszámaival, de csak rontott a helyzeten.

Mivel nagyon bánta a dolgot, hisz a minap kapta ajándékba, ezért elrejtette a kamrába a stelázsi mögé, ahol csupa pókháló volt minden. Majd mindenkinek azt mesélte, hogy az udvaron játszott a pléhcsibével és akkor felülről hirtelen lecsapott egy kánya, elragadva kedvenc játékát.

Marcel azóta felnőtt, de továbbra is remekül tudott hazudni. Olyan jól belejött, hogy még maga is elhitte a lódításokat.

Hogy mivel foglalkozott Marcel?

Először időjósnak állt. Drámaian ígérgette az ítéletidőt, a felhőszakadást, az aszályt. Mosolyogva mutogatta a térképen a rajzolt napocskákat, felhőcskéket, miközben a valóság cseppet sem érdekelte. A meteorológusoknál nagy a tévedési arány, de Marcel ezt is túlszárnyalta, így hamar odébb kellett állnia.

Karrierjét az ügyvédi pálya koronázta meg. Hét évig tanult, magolt, csiszolgatta a tudását. A legeredményesebb ügyvéd lett, sosem vesztett pert, és bárki felmentését elérte, akár bűnös volt akár nem.

De hát nincsen rózsa tövis nélkül. Ügyfelei valahogy egyre alvilágibb körökből kerültek ki és hiába volt gyümölcsöző ez a praxis, nem érezte magát biztonságba.

Egy időre visszavonult vidéki házába, szakállat növesztett, kertészkedett és rendbe rakta a régi családi kúriát. A kamra is sorra került. Kidobta a lomokat, elhúzta a polcokat, és kisöpört a stelázsi mögül is.

Igen, még mindig ott rozsdásodott a pléhcsibe.

Marcell a kezébe vette, kicsit megrázta csörömpölő darabjait és komoran bólogatva meghozta ítéletét:

– Te tehetsz mindenről! – ezzel a bűnös pléhcsibe is a szemétbe került.

Marcell nem csak a házban, de az életében is rendet rakott. Most már tudta, mihez kezdjen a tehetségével.

Nem tehetett mást, vissza ment a városba és politikus lett belőle. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése