Charlie

Vannak a kutyatündérek és vannak a pokolkutyák.
Aztán van Charlie, aki 5 éves lett.

Sosem voltak nagy vágyaim, kívánságaim, követeléseim az élettől. De kimondva, kimondatlanul szerettem volna egy kutyát. Háromszor teljesült. 💗

Nimfa

Apró oázisok

A kánikula csúcsra van tekerve. Kegyetlen a napsugár, kiégtek a mezők.

Mégis találni egy-két oázist, ahol szomjazó szemem zöldet talál.

Baklövés

A múzsa csókja

         Ismeritek a múzsákat? Igen, vannak a görög múzsák. Ha jól emlékszem ők kilencen vannak, de én most egy egyszerű kezdő múzsáról fogok mesélni, aki még nem találta meg azt az egyént, akit ihlettel ajándékozhatna meg.

Zsófi, a csitri múzsa egy magas téglafalon ücsörgött, figyelve a világ rezdülését. Miközben lábával harangozott, addig egy még ismeretlen dallamot dúdolgatott.

Épp akkor ért fel a fal tetejére egy csiga. Zsófi próbaképp megcsókolta a kis nyálkás feje búbját. A csigát sokként érte az ihlet és visszazuhant a vizes bozótba – Megint elölről kezdhetem a mászást – gondolta csiga.

Zsófi múzsa elszomorodott – Nem ő az – sóhajtotta. És ha egy múzsa elszomorodik, akkor hullani kezd a hó. Évszaktól függetlenül.

Addig hullik, amíg a szomorúság el nem olvad a múzsa szívéből, mert szomorúan nem lehet dolgozni. Táncoltak a hópihék, csilingelve röpködtek a kristályok és a legszebb hópihe Zsófi előtt lebeget. Kapott is egy múzsacsókot. Persze azon nyomban elillant, vízcseppé vált, eltűnt.

– Ó, a szépség is elmúlik – törölte meg a száját Zsófi, de már vidáman szökkent le a kőfalról, hogy folytassa a keresést.

A szomszédban disznóvágás kezdődött. Egy furfangos koca nevetve cselezte ki a böllért, aki felbőszülten kergette az állatot egy nagykéssel.

– Nos, most melyiküknek kellene a múzsa csókja? – fintorgott Zsófi fejet rázva, s gyorsan odébb állt.

Sokáig bolyongott, figyelt és bámulta a jelölteket, de sehogy sem akadt az igazira. El is fáradt. Meg is éhezett, meg is szomjazott.

Egy kisvárosba érkezett. Már nem érdekelte semmi csak leülhessen valami székre. Teljesült a kívánsága, mert mintha csak őt várta volna egy fogadóhoz ért, ahol hívogatóan ropogott a tűz, terített asztalok roskadoztak az illatozó sültektől és ínyenc fogásoktól.

Zsófi múzsa nem kérette magát, egyből leült és neki is látott, hogy közelebbről megismerkedjen az étkekkel.

Már a kávénál tartott, amikor érezte, hogy valaki figyeli. A sarokban egy eldugott asztalnál egy fiatal fiú valamit írogatott, közben fel-fel nézett, megint írogatott. Amikor találkozott a tekintetük, az ifjú rajtakapva összerezzent, és menekült volna, mint egy beijedt nyúl. Persze Zsófi gyors volt és lehengerlő, mert már nem csitri múzsa volt, hanem felnőtt delejes istennő.

– Engem figyelsz? Mit firkálgatsz Nyuszi? – hajolt a papír fölé.

Nem írás volt, nem kém jegyzet, de egy ihletett rajz. Finom vonalak, lendületes ívek kuszaságából maga Zsófi bukkant fel karakteres vonásaival.

Zsófi elolvadt, szíve nagyot dobbant.

– Megvagy végre – borult a meglepett művészre, és hosszú múzsacsókot nyomott a homlokára, majd a szájára is, a biztonság kedvéért.

Kézen fogva hagyták el a fogadót, mert fogva volt az ihletett művész, de fogva volt bizony a múzsa is.

Ha Vasarely vónék

 Akkor ilyet rajzolnék a firkafüzetembe

De nem vagyok 😉

________________________________

Megint elmentem a Vasarely kiállításra a Szépművészetibe. A múltkori 1983-ban volt. Azóta kicserélődtek a molekuláim, a világ is fordult egyet, kettőt.

Akkor a rácsodálkozás, kritikus szempont volt erősebb, ma sokkal átfogóbban, messzebről látom a dolgokat.

Most is évényes, amit szoktam mondani: Kell a művész, kell a mű és kell a közönség. De a lényeg: a hatás.

No, Vasarelynek van hatása az tuti, csak körbe kell nézni a városban vagy  visszanézni az időben, hogy hol találkoztam vele.

Az építészettől kezdve a játékokig, az illúziós képektől a plasztikákig, reklám, logo (mondjuk RENAULT emléma), meg a többi alkalmazott grafika. Sőt a számitógép grafikai programjaiban is látom kisérleteinek a hatását.

Köszöm mösziő!

A zűrhajóm

 

A tudós

       A híres Darwin nem egyből a fajok elméletével a fejében született, és nem is az evolúció volt az első szava. Charles Darwin is volt gyerek, bár nem sokáig. Először bogarakat gyűjtött, köveket, érméket. Jól ment neki a tanulás is, de az akkori oktatást kissé unalmasnak találta. Apukája útmutatása az orvosi pálya felé terelte, mert ő is orvos volt.

Egy szép napon azonban Darwin a réten sétált és egy csodaszép pillangót kezdett követni. Amíg figyelte ezt a különleges élőlényt, elhatározta magában, hogy ő bizony nem fog embereket trancsírozni, eret vágni, vizeletet vizsgálgatni. Nem, nem akart orvos lenni. Ő az egész világot akarta megfigyelni, szemlélni, kutatni.

Apukája először éktelen haragra gerjedt. Tombolt, mint egy tájfun, de a jó szíve hamar lecsillapította, mert látta fia természetét és eltökéltségét. Sőt a támogatásban odáig ment, hogy fizette a felfedező út költségeit, amire az ifjú Darwin jelentkezett. Hogyne jelentkezett volna! Indult a Beagle névre keresztelt átépített csatahajó királyi megbízással. A küldetés: a Tűzföld geológiai feltérképezése.

– Ez az expedíció csak a kezdet volt – mesélte sok-sok év után unokáinak a híres tudós.

– De inkább olvassátok el, hogy mire jutottam – és egy könyvet nyomott a kezükbe. – A fajok eredete, könnyed olvasmány… He, he – nevetett az öreg és végig simított fehér szakállán.

Darwin ekkor már benne volt a korban és régi betegsége is kínozta, amit a trópusokon szedett össze. Nehezen viselte az embereket, ezért inkább kiballagott a szőlőbe és leült a borospince elé a kispadra kicsit sütkérezni, gondolkodni, elmélkedni. De nem csak ő sütkérezett. A fűben egy kígyó hevert, a napon összetekeredve élvezte a meleget.

Darwin még most is a szokásos kíváncsisággal fordult az állatok felé, és ez a kis kígyó is elbűvölte. Tökéletes pikkellyel borított karcsú alakján szivárványosan csillant a fény. A tudós elme most sem pihent, egyből a következő témát boncolgatta.

„Miért nincs lába a kígyónak?” lett volna a címe Darwin utolsó művének, de sajna ez már nem jelenhetett meg.

Aki bújt, aki nem RETRÓ