Ha Vasarely vónék

 Akkor ilyet rajzolnék a firkafüzetembe

De nem vagyok 😉

________________________________

Megint elmentem a Vasarely kiállításra a Szépművészetibe. A múltkori 1983-ban volt. Azóta kicserélődtek a molekuláim, a világ is fordult egyet, kettőt.

Akkor a rácsodálkozás, kritikus szempont volt erősebb, ma sokkal átfogóbban, messzebről látom a dolgokat.

Most is évényes, amit szoktam mondani: Kell a művész, kell a mű és kell a közönség. De a lényeg: a hatás.

No, Vasarelynek van hatása az tuti, csak körbe kell nézni a városban vagy  visszanézni az időben, hogy hol találkoztam vele.

Az építészettől kezdve a játékokig, az illúziós képektől a plasztikákig, sőt a számitógép grafikai programjaiban is látom kisérleteinek a hatását.

Köszöm mösziő!

A zűrhajóm

 

A tudós

       A híres Darwin nem egyből a fajok elméletével a fejében született, és nem is az evolúció volt az első szava. Charles Darwin is volt gyerek, bár nem sokáig. Először bogarakat gyűjtött, köveket, érméket. Jól ment neki a tanulás is, de az akkori oktatást kissé unalmasnak találta. Apukája útmutatása az orvosi pálya felé terelte, mert ő is orvos volt.

Egy szép napon azonban Darwin a réten sétált és egy csodaszép pillangót kezdett követni. Amíg figyelte ezt a különleges élőlényt, elhatározta magában, hogy ő bizony nem fog embereket trancsírozni, eret vágni, vizeletet vizsgálgatni. Nem, nem akart orvos lenni. Ő az egész világot akarta megfigyelni, szemlélni, kutatni.

Apukája először éktelen haragra gerjedt. Tombolt, mint egy tájfun, de a jó szíve hamar lecsillapította, mert látta fia természetét és eltökéltségét. Sőt a támogatásban odáig ment, hogy fizette a felfedező út költségeit, amire az ifjú Darwin jelentkezett. Hogyne jelentkezett volna! Indult a Beagle névre keresztelt átépített csatahajó királyi megbízással. A küldetés: a Tűzföld geológiai feltérképezése.

– Ez az expedíció csak a kezdet volt – mesélte sok-sok év után unokáinak a híres tudós.

– De inkább olvassátok el, hogy mire jutottam – és egy könyvet nyomott a kezükbe. – A fajok eredete, könnyed olvasmány… He, he – nevetett az öreg és végig simított fehér szakállán.

Darwin ekkor már benne volt a korban és régi betegsége is kínozta, amit a trópusokon szedett össze. Nehezen viselte az embereket, ezért inkább kiballagott a szőlőbe és leült a borospince elé a kispadra kicsit sütkérezni, gondolkodni, elmélkedni. De nem csak ő sütkérezett. A fűben egy kígyó hevert, a napon összetekeredve élvezte a meleget.

Darwin még most is a szokásos kíváncsisággal fordult az állatok felé, és ez a kis kígyó is elbűvölte. Tökéletes pikkellyel borított karcsú alakján szivárványosan csillant a fény. A tudós elme most sem pihent, egyből a következő témát boncolgatta.

„Miért nincs lába a kígyónak?” lett volna a címe Darwin utolsó művének, de sajna ez már nem jelenhetett meg.

Aki bújt, aki nem RETRÓ

A pléhcsibe

Mint mindenkinek a ’70-es években Marcelnek is volt pléhcsibéje. Mondjuk nem sokáig élvezte a felhúzhatós játékot, mert túltekerte és hamar elromlott. Így aztán nem totyogott, nem ugrált, nem csipogott pléh hangján a csibe soha többé. Marcel megpróbálta megjavítani nagyapja szerszámaival, de csak rontott a helyzeten.

Mivel nagyon bánta a dolgot, hisz a minap kapta ajándékba, ezért elrejtette a kamrába a stelázsi mögé, ahol csupa pókháló volt minden. Majd mindenkinek azt mesélte, hogy az udvaron játszott a pléhcsibével és akkor felülről hirtelen lecsapott egy kánya, elragadva kedvenc játékát.

Marcel azóta felnőtt, de továbbra is remekül tudott hazudni. Olyan jól belejött, hogy még maga is elhitte a lódításokat.

Hogy mivel foglalkozott Marcel?

Először időjósnak állt. Drámaian ígérgette az ítéletidőt, a felhőszakadást, az aszályt. Mosolyogva mutogatta a térképen a rajzolt napocskákat, felhőcskéket, miközben a valóság cseppet sem érdekelte. A meteorológusoknál nagy a tévedési arány, de Marcel ezt is túlszárnyalta, így hamar odébb kellett állnia.

Karrierjét az ügyvédi pálya koronázta meg. Hét évig tanult, magolt, csiszolgatta a tudását. A legeredményesebb ügyvéd lett, sosem vesztett pert, és bárki felmentését elérte, akár bűnös volt akár nem.

De hát nincsen rózsa tövis nélkül. Ügyfelei valahogy egyre alvilágibb körökből kerültek ki és hiába volt gyümölcsöző ez a praxis, nem érezte magát biztonságba.

Egy időre visszavonult vidéki házába, szakállat növesztett, kertészkedett és rendbe rakta a régi családi kúriát. A kamra is sorra került. Kidobta a lomokat, elhúzta a polcokat, és kisöpört a stelázsi mögül is.

Igen, még mindig ott rozsdásodott a pléhcsibe.

Marcell a kezébe vette, kicsit megrázta csörömpölő darabjait és komoran bólogatva meghozta ítéletét:

– Te tehetsz mindenről! – ezzel a bűnös pléhcsibe is a szemétbe került.

Marcell nem csak a házban, de az életében is rendet rakott. Most már tudta, mihez kezdjen a tehetségével.

Nem tehetett mást, vissza ment a városba és politikus lett belőle. 

Találkozás a trollal

    Az izomtroll homlokán egy tetovált K betű díszelgett, magára vonva a figyelmet. Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem az iniciálé kacskaringós mintáiról, szinte mozogtak az indák… De mi az a K?

Puff! Amig bámultam, addig ellenfelem bevitt egy kemény ütést az álkapcsomra. Kecsesen megpördültem és próbáltam talpon maradni, fejembe harci dobszóló pergett sürgető megoldást követelve erre az esélytelen helyzetre.

Hogy kerültem ebbe a kutyaszorítóba? Nos, vándorúton voltam, munkát kerestem, és csak át akartam kelni a folyó hídján, de nem akartam fizetni az útonálló trollnak. Sőt felháborodva szidalmaztam, büszkeséget mímelve, pedig csak a zsebem volt üres. Azt hiszem a „puding finánc” kifejezésnél kezdődött a csetepaté.

Az ütés még fájt, de már tisztult a fejem. Széttárt kézzel hátráltam, majd hirtelen előretörve a troll két lába közt villámgyorsan átbújva, rohantam a túlpartra. Hátam mögött a felbőszült troll.

Az út mentén egy magas tölgyfa állt, benne láttam a menekülés útját. Gyorsan felkapaszkodtam és már a tetején csimpaszkodtam, remélve, hogy a böhöm troll nem tud követni. Tévedtem.

Lerángatott a fáról, aztán egy halszagú zsákba gyömöszölt. A híd alá cipelt és a zsákot felakasztotta a gerendára. Ott lógtam, közben a kardjával püfölt, szurkált. Csak finoman kínzott, vigyázott. Tervei voltak velem.

Harmadnapra megtörtem.

– Nem tudok fizetni! Mond, mit akarsz tőlem?!

– No, lám mindenkit meg lehet puhítani – vigyorgott a troll.

Kiderült, helyettest keres. Nem bírja ezt a stresszes munkát, a sok elégedetlen hídadófizetőt, vagy nem fizetőt. Szeretne pihenni, kialudni magát, egy puha párnára hajtani azt a busa fejét. Bennem meglátta a rokonlelket. (Hízelgő.)

– Te leszel a váltó társam. Aláírod a munkaszerződést, vagy vége az életednek.

Ilyen ajánlatnak nem tudtam ellenállni.

Azóta sok újítást bevezettünk. Egy felemelhető kerítéssel zártuk el az átkelők útját. Úgy hívom sorompó. Egy apró büfét is telepítettünk a híd forgalmasabb felére, hogy a várakozást kellemesebbé tegyük. Van kifli, zsömle meg ami szem szájnak ingere. Tele hassal kevesebb a hőbörgés és az ellenállás.

Szóval jól megy az üzlet, sőt én is kaptam egy tetovált K betűt a homlokom közepére. Bár troll haver nem árulta el, mit is jelent. Nem bánom, mert nagyon menő.

 

Nincs mese, avagy egy nap a hivatalban

Csőrike a Mese Hivatal Panasz Készítő és Ellátó Osztály, röviden MH PKEO levél semmisé tétel részlegén dolgozott. Tudta, hogy többre hivatott, mégis szerette a munkáját.

Nézzük meg, mivel foglalatoskodott a mai napon.

Csőrike épp hogy beesett a munkakezdésre, mert élettársa Tom nemtom viccből elrejtette a ruháit.

A reggeli müzli után, már megnyugodva, maga elé húzta az íróasztalán tornyosuló panaszleveleket és bekapcsolta a ziratmegsemmisítőt.

Szabadságot minden dzsinnek! Állt az első levél elején.

– Már megint Aladin próbálkozik, hátha így ki tud lépni a meséjéből. – sóhajtott Csőrike – Németországba akar szerződni vendégmunkásnak a Grimmékhez. – fejcsóválva nyomta a megsemmisítőbe a levelet.

A második levél a kopasz karácsonyfa panasza volt. Nem akart a padlás egereivel ünnepelni.

Ezt az ügyet átküldte az Andersen osztályra a depi részleghez.

A harmadik valami csip-csup ügy volt, enyém a vár tiéd a lekvár kijelentéssel. Csőrike ezt egyből a darálóba nyomta.

A negyedik kérelem Csipkerózsikától érkezett, hogy engedélyt kapjon a futórózsa megnyírásához. Környezetvédelmileg elutasítva.

– Jaj, már itt az ebéd! Hogy repül az idő, ha jól megy a munka.

Csőrike elfogyasztotta, amit rendelt, egy közepes adag édes-savanyú bogárragut.

Aztán ismét munkához látott.

Ötödik levél a Fekete Gyöngy kalózhajó szakszervezetétől jött, követelve a zsákmány 90%-át.

Csőrike felnevetett és a tűzbe vetette a panaszlevelet.

Már kezdett fáradni, de még elintézte a HáromNyulak ostoba uraskodó hencegését.

– Átlátunk minden próbálkozáson, nincs mese. – veregette meg Csőrike elégedetten a ziratmegsemmisítő oldalát. Aztán a munakidő végeztével haza ment, hogy megkeresse a ruháját.

Pocsolyába dobott szív

 

Végre

Végre megérkeztek a felhők.

Már nagyon rég járt felénk egy valamirevaló gomolyag.