2015. augusztus 5., szerda

Az elmúlt hét tanulsága? (Rúnanapló)

Két követ húzok.
Az egyik a pozitív míg a másik a negatív hatást mutatja.

A Rúnák válasza
Nappal:
Isa (Jég)
Fagy, hideg, kemény, alattomos. Késleltetés, halogatás, pihenés.
Ez a rúna nem túl pozitív, de hiába fordítanám meg, ugyanaz az marad, viszont a Nappal enyhíti a rossz hatást.

Éjszaka:
Othala (Tulajdon)
Anyagi tulajdon, jellem és örökség.
Álló rúnát húztam, de meg kellett fordítanom, mivel itt a negatív dolgok üzenetét kapom.

Ungibi olvasata
Ez fura, mert a pozitív és a negatív kövek is a halogatásról papolnak.
Most jó vagy rossz?
Jó, mert az elpakolt ötletekkel, majd később foglalkozom.
Rossz, mert a sok feltorlódott tennivaló ellep.

Tényleg?
Tényleg.

Túl sok mindenbe belekezdek, csapongok, aztán félre rakom, újra felveszem a fonalat, majd megint más vonja el a figyelmem. Néha annyira belefelejtkezem valamibe, hogy kiesik az idő. Visszahuppanva valóságba, magamat átkozom, hogy hé nem is ezt kéne csinálnom.
Fú, ne tudd meg milyen hosszú a befejezésre várók listája.
(Tolkien írt erről egy mesét, Pepecs mester falevele)
Szeretnék egy barátságot is visszaterelni a régi kerékvágásba, de tanácstalan és tehetetlen vagyok, ezért jegelem a dolgot.

Talán segít a koncentrálás és a jó alvás (az álom sok mindent elrendez).

Forrás:

2015. augusztus 4., kedd

Titokzatos pont (Supernatural - Fanart)

Ha kedd, akkor Supernatural.
Az "Időcsapda" a harmadik évad egyik legjobb része.
Eszkábáltam egy kis háttérképet hozzá.

A zene természetesen:
Asia - Heat Of The Moment


Napi SPN idézet:
Sam az ébresztőketyera zenéjére riad:
...Heat Of The Moment...
Dean:
Hasadra süt a nap Sammy!
Sam:
Miez, haver? Asia?
Dean:
Ne már, imádod ezt a számot, ne tagadd!
Sam:
Ja, de ha még egyszer meghallom kinyírom magam.
Dean: (felhangosítja a zenét)
Mi? Bocs, nem hallom.
Sam vigyorog Dean playback ökörködésén, nem is sejtve, hogy több mint százszor kell átélnie ugyan azt az átkozott KEDDET.
3/11.

2015. július 29., szerda

Rúnanapló

Szerda Odin napja.
Rázzuk fel, faggassuk ki a rúnaköveket!

Johanna Sandsmark: Sorsod a Rúnák tükrében
Ebben a hangulatosan illusztrált könyvben mindent megtalálsz, ha ki akarod próbálni a rúnajóslást.
(Persze mint Homo Ludens muszáj játszanom ilyet.)

Válogatott kövekre magam véstem a jeleket, és próbálom megfejteni a kérdésre kihúzott válaszokat.
Leszögezem, szkepticizmusom töretlen, de azt sosem tagadtam, hogy minden mindenre hat, és a vizsgálódás, elemzés, gondolkodás tán világossá teszi az összefüggéseket, amik mellet amúgy elmennék.


Kérdés
Hogy alakul az augusztusi hónapom? Lesz-e előrelépés?

A Rúnák válasza Négy köves
Erősség:

Ehwaz (Ló)
Utazás, mozgás, hűség
Akadály:

Uruz (Őstulok)
Erő, változás jele

Fordított
Gyengeség:

Sowilo (Nap)
Győzelem, egészség, energia
Támogató:

Tiwaz (Tyr lándzsája, a háború istene)
Rend, törvény, küzdőszellem, győzelem









Ungibi olvasata Augusztusban tovább erősít a ragaszkodás az elveimhez, és a barátaimhoz. Talán nagyobb változás elé is nézhetek, ha le tudom küzdeni a gyengeséget, ami nem engedi kitörni a belső energiát.
Na ja, a küzdőszellem mellé már csak önbizalom kéne.

Mindig folytasd a harcot!

Tényleg? Ténylegesen mi történt? Egy hónap múlva frissítem a bejegyzést apró vizsgálattal.
Visszatekintés
Átizzadtam az augusztus, és a nagy változást hiába vártam.
Ajándékok viszont hullottak. Ebből jelentősebb a kapcsoló szekrény és a Blues fesztivál.
Még gyakorolni kell ezt a rúna olvasást :)
Forrás:

2015. július 27., hétfő

Aratás Mandala


A mandalázást megszerettem, nem marad abba.
Tehát, ha hétfő, akkor Mandala.

2015. július 26., vasárnap

Őzek a temetőben


Persze megint nem a teleobjektív volt a gépemen.
Amíg csupált valami zöldséget, próbáltam a sírok takarásában jobban megközelíteni. Akkor még egy őz megjelent, és együtt poroszkáltak tovább a csapáson. Én ormótlan szökellésekkel igyekeztem párhuzamosan követi őket. Fel-fel villant barnán suhanó alakjuk a bokrok közül, de már nyilvánvaló volt, hogy megint elszalasztottam egy értékelhető lövést.

PsArtnapló - Kiút


Ezzel firkával lezárom az artnapló rendszeres jelentkezését.