Jó lenne, ha ki tudná kapcsolni a szaglását. Sokszor csak a bajnak van a sok információ.
De igyekszik. Tényleg.
Van, hogy el tudja engedni a rossz reagálást: a haragot, a félelmet. Sőt látszik, ahogy meg akar felelni nekem az ösztön sürgető, heves erejével szemben.
Ha már elkezdte a vadállatműsort nem áll le csak úgy. Meggyőzni nem lehet, rendszabályozni vagyok kénytelen. Nálam is elszakad a cérna, de van hogy ez még olaj a tűzre. Ezért inkább a megelőzést próbálom használni. Előre szólni, amikor érzem a feszülést, időben elkapni, elterelni, elkerülni a túlérzékeny vészjelző beindulását.
Piszok fárasztó gyorsabbnak lennem, mint ő, és még az utat is pásztáznom, figyelnem a környezetet, reagálnom, mérlegelnem az akadályokat.
No, ebből a pajorból nem, mert ő egy orrszarvúbogár lesz. Legalább is annak készül a maga majd 7cm-es igyekezetével, ahogy keresztezte reggeli sétánkat.
Viszlát! Remélem találkozunk, amikor átalakulsz rettenthetetlen páncélossá. Szerintem Zénó a neve.
Szeretem a káoszt, de akadályozza a harmóniát, útban van az alkotáshoz sőt megakasztja a cselekvést és a gondolkodást. Muszáj rendet raknom 😕 Ebben segít a szürke kartonlemez.
Terveztem kis fiókos szekrénykét, önálló és a fémpolcba illeszthető változatban, sőt a számtalan ecsetnek átláthatóbb tartót.
Jó volt szerkeszteni, a lézergép kivágta, ragasztottam (ekkor jöttek elő a számítási hibák😁), és végül a pakolás.
Remélem jutalmul a múzsáktól kapok homlokcsókot, mert úgy érzem pang az ihlet. Vagy csak a lustaság húz le?
A vasárnapi verselő remekül mulat ezen a két történeten.
______________________________
Ballada a három patkányról
Ott, ahol a Ferencváros Hinti báját szerteszét, Egy pazar, nagy pince mélyén Három patkány éldegélt. Három patkány, három testvér Pajkos, fürge és bohó, S mint az ifjúsághoz illik Folyton éhes és mohó. Volt a kedves pince mellett Egy csemege-bolt, Ahol csupa elsőrangú, Finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső Fürge patkány útra kelt, Hogy a boltból átcsempésszen Egy kis finom eledelt. Lábujjhegyen járt a polcon Elkerülve minden zajt, Megevett egy adag sajtot Rá volt írva "Gróji sajt". Föl is fordult nyomban tőle, S lett belőle holt - Mert a finom gróji sajt, az Hamisítva volt!
A második ifjú patkány Bánatosan útra kelt, Hogy a boltból átcsempésszen Ő is egy kis eledelt. Lábujjhegyen járt a polcon, Mert a bölcs mindig vigyáz, Nekiesett egy gyümölcsnek, Rá volt írva "Ananász". Föl is fordult nyomban tőle, S lett belőle holt - Mert a finom ananász is Hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt Lesujtotta a dolog. Sírni kezdett: "Nem élem túl, Én is inkább meghalok. Társak nélkül egymagamban, Így az élet mit sem ér..." S hősiesen patkánymérget Vett a boltba háromért. Ez a patkány ma is él még, Hogyha meg nem holt, Mert a patkányméreg is csak Hamisítva volt!
______________________________
A modell
Egy egyszerű kültelki lányka (Tizenhat éves, jó falat) "Leszek modell!" Így szólt magában És egy festőhöz fölszaladt. Mert megfelelt az arc, a termet, Így szólt a piktor: "Aktra termett E karcsú test... e két halom... Vetkőzz hamar le, angyalom!" És mert a célhoz ez vezet, A kis modell levetkezett.
Mit tudta ő, a balga gyermek, A neveletlen vadvirág, Hogy fölfedezve már a szappan, És él vele a nagy világ. Mert fogyatékos volt a teint-je, A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye! E karcsú test... e két halom... Izé... gyerünk csak angyalom, Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar, Segítünk rajta csakhamar."
És karon fogta, ahogy illik, A fiatal, de balga nőt, A szomszédos fürdőszobába Diszkréten átvezette őt. Ott állott martalékra várván A kád... fenékig csupa márvány! Ami fürdőnek a jele, Színültig vízzel volt tele. Festőnk a kádra mutatott, Köszönt és eltűnt: "Jó napot."
Elmúlt egy óra meg nehány perc – A lány nem jön ki. Ej mi ez? A piktor hosszasan eltűnődik: "No, most már szörnyen tiszta lesz!" Benyit, ijedten hökken vissza: Ott áll a lány, a vizet issza És keservesen sírni kezd: "Én nem bírom kiinni ezt! Ha mindig ennyit inni kell, A fészkes fene lesz modell."
Nemzedékek nem kóstoltak havat (a sárgából ne egyél).
Ezért a vasárnapi verselő egy régi gyerekverset húzott elő, egy talán egyszerűbb korból.
Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye- de reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó! HÓ HÓ
Epsom só, fürdősó, étel színező, illóolaj, mica pigmentpor (és még van pár ötletem)
A lényeg a szódabikarbóna és a citromsav együttes reagálása víz hatására, ezért amikor kevergetjük nedves dolgok nem érhetik a masszát.
Ha már megfelelő az állaga, színe, illata ennek a homokszerű anyagnak, formákba tömködjük, nyomkodjuk és óvatosan sima felületre borítjuk ki, mint régen a homokozóban a homoksütiket.
Leghasználhatóbb a csúszós akril formák, félgömbök, kónuszos üveg pohárkák voltak, de egyéb sütikiszúróval is próbálkoztam.
Száradás után (egy napig vártam) celofán tasakokba csomagoltam.