A Hős átverekedte magát a Kívánság barlangig.
De megtorpant. Világmegmentő becsvágya elhalványult. Miazmás ködbe, bódító homályba veszett a cél.
Suttogó, selymes hang zümmögött, és hívta még mélyebbre:
Hmm? Tudom miért jöttél. Gyere pihenj meg! Jól gondold át, mi az egyetlen kívánságod. Mutasd a szíved, és válaszolj! Hmm? Mond, mitől félsz a legjobban, mi az amitől rettegsz? Hmm? Attól, hogy elveszted az irányítást önmagad felett, hogy elszabadul minden elnyomott indulat, aminek nem is sejtheted a határait? Hmm? És mi a legtitkosabb vágyad? Hmm? Hogy minden béklyót lerázva, felszabaduljon legbelső éned, korlátlan szilajságba csapva? Hmm? Lehet, hogy mindkettő egy és ugyanaz? Hmm? Nem érdekes? Hmm?
Most áruld el, mit kívánsz tőlem?
A Hős még most is ott áll a barlangban kissé amnéziásan toporogva, és saját árnyékával beszélget.
