Egy csomó embert ismerek, aki nem tud nemet mondani. Belemennek nemtetsződolgokba, nyűgöt vesznek a nyakukba, vagy erőn felül bevállalnak feladatokat.
Ma több munka megtalált.
Az első félóra alatt megrajzolódott, de csak szívességből, és jeleztem NEM vele szeretnék dolgozni (más nevében keresett).
A másodikat vissza kézből hárítottam. Valaki ajánlott, s bár érdekes lehet a munka (logo, arculat stb...), se időm, se energiám nincs más feladatra, főleg más emberek agyhullámaira hangolódni. NEM, nem.
____________________________________________
Azért berakok két fotót is az ablakba.
Egyik a reggeli utca, a másik ez esti ég fényei és árnyékai.
😍Ma meglátogattuk munka után egy kollégánkat. Már hiányzott a csaj (betegállományban van), és örültem hogy találkoztunk, de e mellett az otthonában valahogy más perspektívában láttam őt, ami új mozaikdarabka a személyiségképéhez.
A város is kicsit más arcát mutatta hazafelé menet, nem a megszokott utakon járva.
😵Néha nem árt nézőpontot váltani. Színesebb, tágabb egyben közelibb lesz a világ.
😎A perspektívának más jelentése is van.
A műhelybeli kísérletek mai eredménye amellett, hogy piszkosul tetszik, tovább mutat, új lehetőségek, ötletek felé............⇒
😲Van a perspektivikus ábrázolás is. Na, és én ezt a módszert ki fogom próbálni:
Nem éppen karácsonyi, vagy mégis?
A hatás a lényeg, ahogy szoktam mondani. És engem ez a Quimby dal (az új lemezről) jobban rezget, mint a száncsengős happy-zenék.
Jó kérdés.
Ma történtek jó dolgok, volt sok tapasztalat, meg ami kell, de mégis úgy érzem kihulltak mind az ablakon, és csak arra vágyom, hogy alhassak.
Jójcakát!
Ma ismét kreatív kísérleteket végeztünk a műhelyben, és ez JÓ. Nagyon JÓ.
Nap végén kaptam egy simító csontot is (könyvkötők használják), belül nagyon vigyorogtam, mert rádöbbentem, hogy erre én már rég vágyom. Fura.
Beugrottam a Váncsa könyv tisztelet példányaiért.
A borítógrafikát készítettem.
Tetszik, bár nem gondoltam, hogy az eredeti rajz ennyire átalakul a studiósok keze alatt.
Egyet megtartok, kettőt elajándékozok.
Vasárnap reggeli deresen szikrázó séta, fenyőrigó csapat csivitelése, Jonatán jóízű rohanása, ahogy rongyol felém a ropogós füvön, otthon civakodó főzés, derű, történetek, röhögés, mosoly.
Ezeket nehéz lefényképezni, nem rakhatom ki bekeretezve, sőt lehet, el is felejtem.
Csak az érzés marad, de arra vigyázok.
Ez a rúna a szekér.
Utazás, haladás, a fejlődés jele.
Budapest kergevárosban az utazás mindig egy élmény, főleg a pótlóbusz pótlókkal :)
De igazából az odaát megtett utak hagytak bennem mély nyomokat. Álmomban folyton mentem, eltévedtem, kerestem. Város, erdő, emberek, barátok, kutyák... és sosem értem oda. Olyan labirintusos, útkereső, forgolódós álmok voltak, és enyhén gyűrötten ébredtem. Zuhany, reggeli és a hajnali kutyaséta után már friss voltam, de akkor is, ne má...
Amúgy gyors és jó volt ez a hónap, tele ötletekkel, vidámsággal, harccal, mégis érzek valami lappangó fenyegetést. Mi a túró? Lehet nem is akarom tudni.
Az estebéd egyértelműen nagyon jól sikerült. Az ablakba való.
Feri névnap, és Feri sokat emlegetett valami holstein szeletet. Jó, legyen. Próbáljuk meg. Hozzá sültpaprika salátát terveztem.
A sültpaprika salátát JózsiProftól tanultam. Én nem is ismertem. Rákaptam, és a magunk szokása szerint alakítottam.
A paprikákat kicsumázom, serpenyőbe rakom, olajjal meglocsolom, enyhén megsózóm, és fedő alatt megsütöm.
Néha forgatom.
Ecetes, cukros salátalevet kutyulok, és pár paradicsomot vékony szeletre vágva belerakok.
Ha a paprikák megsültek (nem kell szétfőzni), kicsit hűlni hagyom a fedő alatt, így talán könnyebben le tudom húzni a héját. Ezt is feldarabolom és az ecetes paradicsomhoz keverem. A serpenyőben maradt olajos, paprikás nedűt is a salátára öntöm. Kicsit még áll, aztán okézsoké.
Köztünk szólva, ez a holstein szelet csak egy flancosabb flekken.
